
Kőrösi Zoltán 1962-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomázott1987-ben.
1989-ben Lisszabonban, Portugáliában élt.
1990-2007. között a Magyar Rádióban dolgozott, az Irodalmi szerkesztőségének vezetője, majd a Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztője volt.
2008-tól dramaturgként dolgozik az egri Gárdonyi Géza Színházban, a Litera.hu internetes site főszerkesztője, a Színház és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára.
2009 decemberében megválasztották a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnökévé.
Író, drámaíró. 1992-ben jelent meg első kötete, ezt azóta további tizenegy könyv követte (a legutóbbi: Szerelmes évek – Gyávaság (2009.).
Galambok c. drámáját az Egri Gárdonyi Géza Színház mutatta be 2003-ban. Azóta több színpadi műve is közönség elé került, pl. a Karel című dráma felolvasószínházi formában 2004-ben, Orrocskák c. regényből készült dráma 2008-ban stb.
Írásai olasz, héber, orosz, angol, német, francia, szerb, horvát, cseh, hindi, portugál és koreai fordításokban jelentek meg, idegen nyelvű kötetei: Sang de cerise (2001, trad: Rozsa Tatar, Gilbert Millet), Tajni nad ruinami (2003, trad.: Jurij Guszev).
Többfajta ösztöndíjban és díjban részesült, 2004-ben Év könyve, 2006-ban József Attila díjat, Jelenkor nívódíjat, 2008-ban Szép könyv, Alföld-díjakat kapott.
Budapesten él, nős, egy gyermeke van, Péter, 1990-ben született, az ELTE BTK hallgatója.