
Belénessy Csaba
|
Belénessy Csaba 1949. november 11-én született Zákányban. A JPTE Tanárképző Karának magyar-népművelés szakán szerzett diplomát. 1968-tól 1981-ig a Zsolnay Porcelángyár művezetője, közben 1972-től a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa. 1981-ben a Pécsi Rádióhoz került, 1984-1985 között a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth Rádió pécsi tudósítója volt. 1982-1989 az Ötödik Sebesség szerkesztője. 1989-ben A Helyzet c. dél-dunántúli hetilap alapítója és társszerkesztője. 1990 és 1992 között a Pécsi Extra és az Esti Extra főszerkesztője. 1990-ben a Vasárnapi Újság műsorvezetője, 1997-től főszerkesztője. 1992-1996-ig a Határok nélkül és a Helykereső szerkesztője. 1997-ben lett az MTV Rt. Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségének vezetője. 2000-től A Hét főszerkesztője, az MTV Rt. hírigazgató-helyettese. 2004-ben a Duna TV alelnöki székébe került. 2006-ban főszerkesztő lett ismét a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsoránál, 2007-től pedig alapító főszerkesztője a Lánchíd Rádiónak. 2008. január elsejétől az MTI Zrt. stratégiai alelnöke. |