Előadók

Baán László

Baán László
Baán László szakmai életrajza

1961. július 18-án született, Budapesten.
Felsőfokú tanulmányait Budapesten, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (1980-85) és az ELTE BTK Filozófia szakán folytatta (1981 - 1987). Egyetemi doktori címet 1989-ben, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett. 1986 és 1989 között a Magyar Tudományos Akadémia tudományos továbbképzési ösztöndíjasa volt, politikatudomány szakágban.
1989 és 1990 között a Társadalomtudományi Intézet (később az MTA Politikai Tudományok Intézete) tudományos munkatársaként dolgozott. 1990-től 1994-ig fővárosi önkormányzati képviselő volt, egyben a Kulturális Bizottság elnöke. 1995-től 1997-ig fővárosi kulturális biztosként dolgozott a Főpolgármesteri Hivatalban. 1998-ban az újonnan alakult Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának gazdasági helyettes államtitkárává, 2000 elejétől közigazgatási államtitkárává nevezték ki. 2002 júniusától a tárca gazdasági helyettes államtitkáraként folytatta munkáját, majd 2004. december 1-től a Szépművészeti Múzeum főigazgatójaként dolgozott.
Németül felsőfokú, angolul tárgyalási szinten beszél. 1989-től 15 éven át folyamatosan adott elő és vezetett szemináriumokat különböző felsőoktatási intézményekben (Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, ELTE BTK, Színház- és Filmművészeti Egyetem) politikatudományi és kultúra-gazdaságtani témákban. Tudományos tevékenysége a 90-es évek elején az önkormányzati rendszerre, majd a kultúra-gazdaságtan különböző kérdéseire irányult.